Rosszban a jót: sokakat önkéntességre sarkallt a járványveszély

Rosszban a jót: sokakat önkéntességre sarkallt a járványveszély

Az olaszországi és kínai tapasztalatok szerint az idős korosztályt érinti legsúlyosabban a koronavírus-fertőzés. Az országos és helyi hatóságok is erre figyelmeztetik az érintetteket: a nyugdíjasok maradjanak otthon, kerüljék a zsúfolt helyeket. De mi van akkor, ha több hétig, hónapokig elhúzódik a szükségállapot? Ki segít az otthonukba rekedt időseken?

Székelyföld több városában is csírázik a civil kezdeményezés a járványkrízisben: szomszédok, ismerősök segítenek egymáson, többen a közösségi hálón ajánlották fel, hogy idős ismerőseiknek segítenek a  bevásárlásban, gyógyszereik kiváltásában. Székelyudvarhelyen mindez  szervezett formát öltött, lapcsaládunk munkatársa, Szőke László  felhívására  néhány nap alatt nemcsak weboldal, de telefonos applikáció is készült,  továbbá mintegy ötven helyi önkéntes csatlakozott a kezdeményezéshez. 

A Segítsünk egymáson! felhívás célja olyan, egyelőre székelyudvarhelyi  önkéntesekből álló közösség szervezése, amelynek tagjai a vírus által  veszélyeztetett korosztályt segítik: elvégzik helyettük a bevásárlást,  kiváltják gyógyszereiket, segítenek a szállításukban, esetleg kutyát  sétáltatnak, besegítenek a főzésben. A felhívásra rövid idő alatt  ötvenen jelentkeztek, ezért a kezdeményezők a napokban a segitunk.online  nevű weboldalt is beüzemelték, amely leegyszerűsíti a részvételt. Az online felületen további önkéntesek is jelentkezhetnek (név, pontos  cím és telefonszám szükséges, hogy az interaktív térképen jelölni  lehessen az önkéntest), illetve itt böngészhet az is, akinek segítségre  van szüksége, ugyanakkor a szükségállapot idején nyitva tartó  gyógyszertárak, drogériák és élelmiszerüzletek listája is megtalálható a  weboldalon. A napokban elkészült a kezdeményezés webalapú mobil  applikációja is (egyelőre csak Androidra): ez hangolja majd össze az  önkéntesek tevékenységét.  

Fontos hangsúlyozni, hogy  a kezdeményezés nem azért jött létre, hogy a civilek megkerüljék a  hatóságokat, hanem hogy segítsék munkájukat. „Most csak a szándék a kérdés, azokat keresem, akik vészhelyzetben  másokon is tudnak, tudnának segíteni. A cél, hogy a lehető legjobban le  tudjuk fedni Székelyudvarhely különböző városrészeit” – fejti ki Szőke  László, hozzátéve, hogy a helyi és a megyei hatóságok is jelezték  partnerségi szándékukat.

Fontos hangsúlyozni, hogy  a kezdeményezés nem azért jött létre, hogy a civilek megkerüljék a  hatóságokat, hanem hogy segítsék munkájukat. „Most csak a szándék a kérdés, azokat keresem, akik vészhelyzetben  másokon is tudnak, tudnának segíteni. A cél, hogy a lehető legjobban le  tudjuk fedni Székelyudvarhely különböző városrészeit” – fejti ki Szőke  László, hozzátéve, hogy a helyi és a megyei hatóságok is jelezték  partnerségi szándékukat.

Máshol is van segítő szándék

Gyergyószentmiklóson is létezik hasonló kezdeményezés, civilek itt is  felajánlották segítségüket az időseknek. Mint Nagy Zoltán polgármester  elmondta, egyeztetnek civil szervezetekkel és önkéntes magánszemélyekkel  is annak érdekében, hogy az ilyen típusú ellátás a lehető legkisebb  kockázat mellett és a lehető leghatékonyabban valósuljon meg. Ugyanis  nem elég a jó szándék, a vírus terjesztésének esélyét a legkisebbre kell  csökkenteni.  Csíkszeredában spontán módon alakult a civil kezdeményezés, tömbházak  hirdetőfalain jelentek meg a szórólapok, amelyeken önkéntesek ajánlják  fel segítségüket: orvosságot, élelmiszert vásárolnak az időseknek. A kezdeményezőkkel a Civil Csíkszereda csoportban lehet felvenni a  kapcsolatot.

(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták:  https://szekelyhon.ro/aktualis/rosszban-a-jot-sokakat-onkentessegre-sarkallt-a-jarvanyveszely)